Emlékszel? Mindig azt mondtad, hogy ha törődésre, gyengédségre vágyom, akkor legyek leszbikus. Eleinte hisztiztem, aztán beletörődtem, hogy te nem vagy az az érzelgős fajta. Nem fogod azt mondani nekem egy hosszabb különlét után, hogy hiányzom.

Nem fogsz csak úgy megölelni, vagy megkérdezni, hogy hogy vagyok, pedig ez mind alap dolog lenne egy párkapcsolatban. Amit előtted tudtam is, hiszen akármilyen alakokkal voltam együtt, ez sosem volt gond. Valahogy ez csak nálad jött ki ilyen élesen.

Egy idő után elfogadtam, hogy te nem mutatod ki az érzelmeidet, mert szerinted egy igazi férfi ilyet nem tesz. Próbáltam hozzád igazodni, én is elnyomtam minden érzelmet magamban - már nem figyeltem arra, hogyan dobban szívem és liftezik a gyomrom. Nem kezdeményeztem ölelést, és nem vártam viszonzást a hogyléted felőli érdeklődésemre. Melletted elfelejtettem, hogyan kell érezni. Nem hittem, hogy ez lehetséges, de ez történt. Feleslegessé vált, hiszen csak a szokásos válasz jött: legyek leszbikus.

Ha minden pasi olyan lenne, mint te, még át is gondolnám a tanácsot, hiszen egy igazi nőnek kellenek az érzelmek, és szüksége van az érzelmek kimutatására. A gyengédségre, az ölelésre, a “csak úgy” puszikra és csókokra, és olykor-olykor a beszélgetésekre. Te viszont csak akkor csókoltál, ha szexelni akartál, és csak a tényekről beszélgettünk. Ha más párokat ölelkezni vagy csókolózni láttunk, mindig megjegyezted, hogy milyen undorító - olykor még azt is hozzátetted, hogy töketlen a pasi.

Nem is értem, hogy húztuk ilyen sokáig egymás mellett. De végül elváltak útjaink. A durva az, hogy nem a tanácsod miatt, mégis ez maradt meg élénken bennem. Talán azért, mert ma már tudom, hogy ez mekkora hülyeség, és hogy ez mind csak a te egódról és félelmeidről szólt. Féltél igazán megnyílni, féltél megmutatni magad, féltél eggyé válni velem - inkább toltad az általad macsónak hitt dumát. Utólag már sajnállak. És bízom benne, hogy egyszer ez az átok megtörik, mert eljön az a nő az életedben, akit nemcsak a szex miatt fogsz megölelni, hanem úgy igazán, szívből. 

Cikk folytatása: ITT