Naponta sok tizezer gondolat fut át az agyunkon, valamiért mégis a negatívak időznek. Alap emberi beállítódás, hogy a kellemes, pozitív történéseket természetesnek vesszük, így kevésbé törődünk velük. Még a nehéz, rossz gondolatok, és az őket követő érzelmek befészkelik magukat az életünkbe. És hiába történik tíz jó dolog egy nap, este mégis azzal az egy kellemetlen élménnyel fekszünk, sőt rosszabb esetben másnap azzal is kelünk. Egy ideális világban ez azonban nem így van. Bármilyen bullshitként is hangzik, igenis uralhatjuk a gondolatainkat, ezáltal az érzéseinket – egyszerűen meg kell tanulni. Tanulás, odafigyelés, és gyakorlás lehet a lelki béke alapja.

Néhány éve találkoztam egy pszichológus hölggyel. Addigra túl voltam már mindenféle „ezo” kezelésen, amik rendben voltak, adtak hozzám és az önértékelésemhez, de akkor egy olyan problémával küzdöttem, minek kapcsán azt éreztem, hogy beszélnem kell. Nem elég a millió izomteszt és a generációkban való kutakodás. Nekem azt a gondot ki kell beszélnem egy olyan embernek, akinek minden szavam újdonság és nem ítélkezik, mert ha nem mondom ki a nálam időző gondolatokat akkor világgá megyek, vagy kényszerzubbonyt húzatok magamra. Szóval ez a hölgy eleinte kedves volt, meghallgatott, kérdezgetett. Legtöbbször nem is válaszolt csak jött az újabb kérdés.

Majd néhány alkalom után egy elsőre oda nem illő szerepjátékba kezdtünk. Elkezdte a gondolataimat átformálni, megfordította a negatív elképzeléseimet. Lehetőségként és nem drámaként kezelte őket, és arra kért, hogy otthon gyakoroljam a hét minden egyes napján ezeket a mondatokat, amiket a „számba adott”. Elkezdett egy pozitív szemléletet tanítani, elkezdett a játékok és a mondatok során rávilágítani arra, hogy minden gondolat egyenrangúként jön a fejembe, és rajtam múlik, hogy hogyan engedem tovább, vagy mennyit marasztalom. Pár hónap után sokkal jobban éreztem magam, így nem mentem többet. Bevált a módszer, és abban maradtunk, hogy innen egyedül is menni fog. A biztonság kedvéért azonban ajánlott egy könyvet, amit szerinte azért mindenképpen olvassak el.

Akkor ez elmaradt, viszont néhány nappal ezelőtt a kezembe került ez a könyv, és sok év elteltével elkezdtem olvasni. Nem hiszem, hogy vannak véletlenek, sokkal inkább hiszek abban, hogy akkor még nem álltam készen a könyv tartalmára, akkor elég volt az ízelítő, amit a pszichológustól kaptam. Talán éveknek kellett eltelnie, hogy helyére tegyem az általa tanultakat és továbbmenjek ezzel a könyvvel, aminek egyébként olyan a címe, amit soha nem vennék le magamtól a könyvesboltok polcairól, és a borító színe sincs annyira velem, de hát itt jön képbe a „ne ítélj elsőre” történet. Hiszen belül értékes gondolatok vannak, melyek tovább lendítenek az utamon és rávilágítanak a gondolat erejére. Arra, hogy valóban mekkora befolyásom van az életemre, a megéléseimre. De mindezt nem elszállva, nem csodálva a kognitív pszichológia módszereit, egy középutat mutat, mellyel valóban megtanulja az olvasó a negatív gondolatokat a helyén kezelni és ezzel alakítani az érzelmeit.

Ha úgy érzed, hogy iszonyat rossz napod volt, ajánlom kikapcsolódásnak, rá fogsz jönni, hogy nézheted azt a rossz napot egy szebb oldalról is…

A könyv: A boldogság receptje (Rafael Santandreu)

Változtass, hogy változhass!