Én már egészen jól, de hosszú út volt még elértem idáig, és az útnak még nincs vége...Hogy jutottam el idáig, és hogyan teheted helyre Te is magadban a témát?
Nagyjából születésem óta maximalista vagyok, mindig törekedtem a szépre, a jóra, a kiválóságra. Erre a gyermekkorom keményen ráerősített, mivel két fiú tesó között mindig nekem kellett a legjobbnak lennem – legalábbis ezt éreztem belül. Ez óvodában és alsó tagozatban még működik is. A szüleim dicsértek, bátorítottak, apukám mindig azt mondta, hogy én vagyok a kedvenc lánya. Egy idő után mikor már érettebb fejjel tudtam gondolkodni, feltettem neki a kérdést, hogy „miért, hány lányod van?” – na persze csak viccelődés volt, de az véresen komoly, hogy a kedvenc státuszt meg kellett őriznem, ebbe pedig semmilyen negatív visszajelzés nem fért bele.
Majd, ahogy nőttem jöttek a pofonok. Elvárások tömkelege, főleg magammal szemben. Olyan nincs, hogy valaki engem nem szeret, olyan meg pláne nincs, hogy a dolgozatom nem kiváló. Márpedig volt, jöttek a kritikák jobbról és balról is, és nővé cseperedésem folyamán azt a nemkívánatos szokást is magamra szedtem, hogy egy idő után nem hallottam meg csak a rosszat. Sajnos erre a mai napig hajlamos vagyok, tudom, ez általános női szokás, de éppen leszokóban vagyok. Nem épít egyáltalán, így nincs rá szükségem. Nem épít sem engem, sem téged… Csak beleszól olyasmibe, amibe nem kellene.
A kritika kezelésének szintjei [ahogy én látom]
- A világ a hibás
Mindenki tehet mindenről csak én nem – szemét a tanár, köcsög mindenki, aki szembe megy az én véleményemmel. Ismerős? Bizony, sokáig éltem én is ezt a habitust. Mikor azt szeretnéd, hogy mindenki a te szemeddel lássa a világot, és az legyen jó neki is, ami neked és teljes sértődés mikor nem úgy alakul. Pedig lehet, hogy valóban nem áll jól az a rúzs, de könnyebb a barátnőt hülyének tartani, mint lecserélni a rúzst és belátni, hogy lehet, valóban volt valami gubanc a színével.
- Mindenért én vagyok a hibás
A ló másik oldala, amikor felismered, hogy lehet, hogy a világ mégsem olyan hülye, és tényleg kellene a véleményükkel foglalkozni, de túlzásba viszed. Mindent magadra veszel, és a levegő vételért is bocsánatot kérsz. Ezen a lépésen érdemes hamar túllendülni, mert csupán az önbizalmad fog leépülni, semmi egyébre nem lesz „jó”.
- Valami dereng
Rájössz, hogy valahol félúton van az igazság. Igazából senki sem hülye, csak más szemüvegen keresztül nézitek a világot, így eltérnek a vélemények. Neked tetszik az a rúzs a barátnődnek nem. Ebben a fázisban már elkezdődik egy minimális mérlegelés, amikor megnézed, hogy mennyire fontos az a kritika. Kell e vele valóban foglalkozni.
- Amikor meglátod a fényt
A teljes tudatosság! Hatalmas lépés. Jó úton jársz, ha nem érzelemből kezeled a kritikát, hanem megvizsgálod. Megvizsgálod, hogy ki mondta, milyen szándékból mondta, hasznos-e számodra, és a legfontosabb, hogy épít-e téged az a bizonyos visszajelzés. Mindezek fényében érdemes eldönteni, hogy foglalkozol-e vele, vagy sem.
Nehéz dolog a kritika kezelése, éppen azért, mert alapvetően érzelemből kezeljük őket, személyes támadásnak vesszük. Ezért fontos az önismeret, és a visszajelzés vizsgálata. Tudatos szintre hozni, ami esetleg még az érzelmek szintjén lebeg és csak felesleges hangulatokat generál. Egy idő után tudni fogod, hogy kinek a véleményére adsz, és kitől milyen szinten fogadsz el kritikát, és tudod mérlegelni, hogy hogyan építed be az életedbe a fejlődésed érdekében.
