Nagyon tudok lelkesedni az életben szinte bármiért – lehet az munka, magánélet, egy új ruha vagy az őszi lehulló falevelek. Viszont amennyire tudok lelkesedni olyannyira el is tudom azt veszíteni.

Miben rejlik a motiváció(m)?

Mindenkinek másban. Van, akinek elég a hatalmas fizetés ahhoz, hogy odaadóan végezze a munkáját, én belehalok, ha nem szeretem, amit csinálok. És nem véletlen, hogy a munkát említem, mostanság millió gondolatom kering ekörül.

Elsőként muszáj elmondanom, hogy mennyire hálás vagyok az univerzumnak, magamnak és a környezetemnek azért, mert ezekben a sokak számára nehéz időkben én nem maradtam egy percre sem megélhetés nélkül. Kellett ugyan egy kanyart vennem és az utóbbi hónapokban kissé távolabb kerültem a szerelem szakmámtól, de még mindig nyakig benne vagyok a tartalomgyártásban. Igaz nem novellákat írok, nem történeteket mesélek az embereknek, de nem is kellett elmennem árufeltöltőnek vagy futárnak.

Új feladatok, új kihívások, amik ösztönöznek, amik motiválnak. Ezer dolgot tanulok, mind szakmailag, mind emberileg, és engem ez motivál. Motivál, hogy a szakmám egy új szegmensét ismerhetem meg. Millió buktatója van, és milliószor gondolom, hogy ez nem nekem való, de ez a fejlődés része.

Az én motivációm – már, ami a munkát illeti – a siker hajszolásában rejlik. Maximalistaként nem állok meg még a lehető „legjobbat” nem adom ki a kezemből, és borzasztóan elkedvetlenít, ha valami mégsem nyeri el a megbízó vagy az ügyfél tetszését. Elszomorít, és demotivál. Sok erő kell ahhoz, hogy felálljak, és újra kezdjem az adott feladatot. De muszáj, különben egy sivár életben találom magam, ami ugyan biztonságos, de nem visz előre. Így lesz a demotivációból motiváció.

Mindenkinek más a motivációs forrása!

Minden vezető igyekszik motiválni a dolgozóit – vannak beváltnak gondolt módszerek, amiket főként nagyobb vállalatok alkalmaznak, de egy-kettő kisebb cég is igyekszik átvenni a multis formulákat. Nem egyszer futottam már bele teljesítmény értékelős erőlködésekbe. Igen, erőlködésnek tartom! Miért? Mert nem egy szám fogja motiválni az embert, ahogy az iskolában sem motivált, ha négyest kaptam, úgy a felnőtt életben sem számít nálam húzóerőnek. Sőt! A négyes osztályzat sokkal inkább jelentett hátráltatást abban, hogy az ötösért hajtsak.

Erre a legjobb példa a matek tanulásom: középiskolában végig hármas és négyes között lebegtem, állandóan nyüsztetett a tanár, hogy tudja, hogy tudnám jobban is, akkor miért nem? Majd elkerültem főiskolára, ahol mindkét féléves matek tanulmányomat szín ötössel zártam. Miért? Más volt a motivációm! A középiskolás tanár hiába akart nekem azzal jót, hogy mindig a rosszabb jegyet adta bízva abban, hogy majd elkezdek a jobb osztályzatért hajtani – nem tettem, mert nem így működöm, mert annak, hogy leminősítenek (mindegy a szándék) nálam rossz üzenete van. A főiskolán annyi történt, hogy semmi nem történt: nem voltak a tanárnak extra elvárásai, hihetetlen érdekes módon elmagyarázta még a legszárazabb anyagot is, majd osztályozott. Én pedig hajtottam, mert értettem, amit mondott, ergo érdekelt, amit mondott, és tudtam, hogy azt adja, ami van és nem húz le azért, hogy még jobb legyek.

Mit akarok mindezzel mondani?

Egyszerű! Hibát találni mindenkiben lehet, de meglátni a jót, ahhoz különös képességre van szükség. Az én világomban kétféle ember létezik: akiket előrevisz, ha lehúzzák őket, mert ezáltal meg akarják mutatni, hogy többre képesek. És azok, akiket ez éppen, hogy letör. Én az utóbbiba tartozom! A motiváló (a munkát tekintve a főnök) feladata pedig az, hogy ezt felismerje és tudjon vele élni.