"Mondd, megcsaltál?" - hangzott halkan a kérdés Kata puha ajkai közül. Majd másodpercekkel később hasonlóan a válasz: "Igen." Egyszerre dőlt össze és nyílt ki a világ a lány számára, ott, a hegyoldal közepén, az apartman legkisebb szobájának ablaka előtt.

Ezernyi gondolat futott át az agyán, amelyet kavargó érzések követtek, de mégsem tudott szólni egy szót sem. Bármennyire is szeretett volna, még csak vissza sem bírt kérdezni, hogy megerősítést kapjon a halk igenre. Nyelt egy nagyot, és csak bámult a távolba. Ki tudja, mit fürkészett az ablakon keresztül - talán azt várta, hogy felébredjen, vagy megnyíljon egy ajtó, ahol közlik vele, hogy ez az egész csak egy vicc.

De semmi sem történt, csupán a csillagok néztek vissza rá, mindenféle válasz nélkül. Néhány percen belül egy addig ismeretlen üresség vette át a számtalan érzés és cikázó gondolat helyét. És Kata, mint egy zokogó kisgyerek, a valóság érzékelése helyett inkább álomba pityeregte magát.

Reggel semmi nem változott. Nem beszélt, nem kérdezett, inkább csak a túlélésért küzdött. Talán nem is a csalfa fiúra volt dühös, hanem a helyzetre. Arra, hogy miért kérdezte meg, vagy miért éppen most, a nyaralás kellős közepén?! Még egy hétig összezárva a határon túli hegyekben, a bajor erdők közepén, ezek után... Hogyan élvezhetné felhőtlenül a pihenést? 

Együtt voltak, de mégis külön. A lány fejében többször is megfordult, hogy kérdez, vagy beszélgetést kezdeményez. Mégiscsak egy törés történt a kapcsolatukban - meg kellene beszélni, hogyan tovább. De nem tette, túlságosan fájt neki az a halk igen. Inkább a természet és a nyár szépségeibe burkolózott, és többnyire a fiút hátrahagyva járta a környéket. 

Látnivaló volt bőven, így csodás séták követték az igazság éjszakáját. Eleinte próbált nem gondolkozni, csak élvezte, ami körülvette. Majd nekiállt pro és kontra érveket gyártani, de leginkább azon igyekezett, hogy ne őrüljön meg...

Cikk folytatása ITT!